2019

Családi mozimatiné

Hatodik esztendeje töretlen népszerűségnek örvend a Családi Mozimatiné sorozat  a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthonban. Az 2013 őszén útjára indított – ingyenesen látogatható – program a nyári hónapoktól eltekintve havonta, minden harmadik vasárnap délelőtt várja az érdeklődőket.   A szórakoztatás mellett a „Bányász” legfőbb törekvése, hogy az itt évtizedes múlttal bíró mozgóképes hagyományokból építkezve, – igazi retró […]

Tökös babrálgató délután

Tökölni azt nagyon tudunk itt Kertvárosban!!!  Ez már a korábbi években is bebizonyosodott, de idén minden eddiginél többen jöttek el a Tökös babrálgatónkra, ahol a közkedvelt családi tökfarigcsálás mellett egyéb játszóházi elfoglaltság, arcfestés, moziélmény és az elmaradhatatlan töklámpás felvonulás tette TÖKéletessé  a programot.  

Tájékoztatás

Tisztelt Partnereink! A megnövekedett igényekre tekintettel az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket: a településrészi művelődési házak tereit (a foglaltság függvényében) közösségi rendezvény, fórum, tájékoztató stb. tartása céljából bármilyen szervezet igénybe veheti, az adott intézményben meghatározott bérleti díjakon. Bérleti igényüket, kérjük, minden esetben az adott művelődési ház vezetőjénél szíveskedjenek jelezni! József Attila Művelődési Ház nagyterem:        [...]

Változatlanul népszerű a “Babrálgató” nyári tábor

A „Babrálgató” tábor a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon elmaradhatatlan vakációs programja. A tábor öt napja alatt a résztvevők minden nap új kézműves technikával ismerkedhettek meg, s nagy lelkesedéssel és örömmel készítettek használati- és/vagy dísztárgyakat. A tárgyalkotás mellett lovaglás, közös játékok és ismeretterjesztő kirándulás színesítette a programot.

Bányászkórusok és Hagyományőrző Énekkarok X. Tatabányai Találkozója

Nyolc, a   szakma- és a dalkultúra ápolását fontosnak érző együttessel zajlott le a Bányász Művelődési Otthonban 2019. április 27-én a Bányászkórusok és Hagyományőrző Énekkarok X. Tatabányai Találkozója.  A Salgótarjáni Bányász-Kohász Dalkör, az Ajkacsingeri Borostyán Férfi Kar, a közösen a színpadra lépő Tokodaltárói Bányász és a Tokodi Gardellaca Kórus, az Oroszlányi Bányász Népdalkör, a Pécsről érkezett […]

Húsvétra hangolódó

Ugrálóvárral, játszóházzal, bohóccal, lufikkal, arcfestéssel és persze az elmaradhatatlan tapsifülesekkel zajlott le idén a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon hagyományos „Húsvétra hangolódó” című  programja. Örömmel tapasztaltuk, hogy ezúttal is sokan érkeztek hozzánk, és nem csak Kertvárosból!

V. Tavaszi Agora Kupa

Az V. Tavasz Agora Kupa sakkversenyen ismét nagy számú gyermek és felnőtt sakkozó, összesen 44 versenyző indult. A jól sikerült megmérettetés sok izgalmat és harcos játszmavezetést hozott. A versenyen induló tatabányai sakkozók többségében a művelődési házban működő Lángos Józsa Sakk Egyesületből kerültek ki, s mind a négy korcsoportban képviseltették magukat, szám szerint tízen. Eredményük büszkeségre ad okot: négyen dobogós […]

Örömvarrás

Örömvarrás című rendezvényükkel ünnepelték fennállásuk 20. évfordulóját a kertvárosi foltvarrók, a FOLT VOLT Klub tagjai. A várakozást felülmúló érdeklődés mellett, nagyszerű hangulatban lezajlott eseményt némi múltidézés, ünnepi műsor és a várva várt tombolasorsolás színesítette.

Játékos farsangi délután

Játékos farsangi  délutánra  gyűltek kicsik, nagyok és még nagyobbak február második napján a Bányász Művelődési Otthonban. A közkedvelt babrálgatás mellett ezúttal ügyességi és logikai játékok  színesítették a programot, de a fő attrakció  Lali bohóc világszáma volt, amely nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek elismerését is méltán  nyerte el.  A jelmezben érkezők a maskara mustrán […]